Szorgalom nélkül kevés a tehetség - Salgótarjánban programoztak a jövő informatikusai

2016. április 22. 06:54 ujnemzedek.hu
Huszadik alkalommal rendezték meg az Infoprog középiskolás programozói versenyt.

 Biró Albert, az INFOTÉR Egyesület elnökségi tagja elmondta, hogy a két évtizedes egyedülálló versennyel egyik kiemelt céljuk elérni, hogy 2018-ra a győztes diákok plusz pontot kapjanak a magyarországi felsőoktatási felvételin.

 

Összesen több mint 3 millió forint értékben jutalmazták a döntőbe került 80 diák közül a nyerteseket a kárpát-medencei középiskolai tanulók INFOPROG2016 informatikai versenyén pénteken Salgótarjánban. Az INFOPROG2016 informatikai verseny a Füleki Gimnázium, az Infotér Egyesület, az e-Talentum Nonprofit Kft., a Rákóczi Szövetség, valamint Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) szakmai együttműködésének köszönhetően jött létre. Az országosan egyedülálló kezdeményezés döntőjét két levelező forduló után tartották, ahol az indulók két fő-, vagyis a programozói és felhasználói kategóriában, valamint más területeken is versenyeztek. A tanulók közül bíráló bizottság választotta ki a legjobbakat, a díjak közül a nyertesek közül többen több százezer forint értékben oktatási ösztöndíjat, valamint számítástechnikai eszközöket kaptak, az iskolák tárgynyereményben részesültek.

 

Biró Albert, az INFOTÉR Egyesület elnökségi tagja elmondta, hogy a hazai informatikai munkaerő piacon 10-20 ezer között található a betöltetlen állások száma, az infokommunikációs szektorban a havi bruttó átlagkereset a második legmagasabb az ágazatok között. Az adatok is alátámasztják, hogy az informatikai ágazat egy biztos karriert, könnyű elhelyezkedést és jó keresetet biztosító szakmát jelent. Az INFOTÉR Egyesület kiemelt célja mindamellett, hogy az infokommunikációs szakmát népszerűsítik a fiatalok körében, 2018-ra szeretnék elérni, hogy állampolgárságtól függetlenül a versenyen nyertes diákok plusz felvételi pontokat kapjanak a hazai felsőoktatási felvételi keretében. Ennek érdekében összeállítanak egy koncepciót, amit az idei évben megküldenek az EMMI köznevelésért felelős államtitkárságának. Ezen felül pedig szeretnék nemzetközivé tenni a versenyt, hogy a világon minden magyarul beszélő középiskolás részt vehessen a jövőben az INFOPROG vetélkedőn.

 

 

A Nemzeti Hírközlési Tanács és Informatikai Tanács elnöke Vágujhelyi Ferenc szerint napjainkban egy-egy jó elképzelés megvalósításához már nagyon sok esetben nincs szükség komoly tárgyi beruházásokra, elegendő hozzá a kreativitás és az ötlet, és a vonatkozásban eltűntek az országhatárok is. Az NHIT, mint a kormányzat informatikai véleményező szerve, ezért támogatta az idei évben is az Infoprog verseny megrendezését, hiszen ez a verseny lehetővé teszi minden informatika iránt érdeklődő középiskolás diáknak a megmérettetést határainkon innen és túl, lehetőséget adva, hogy megismerkedjenek egymás tudásszintjével, kapcsolatokat–barátságokat építsenek, s később kár közös ötleteket valósítsanak meg.

 

A salgótarjáni Madách Imre Gimnázium diákjai 16 éve rendszeresen részt vesznek a versenyen. Butkainé Vajda Éva, a diákok egyik felkészítő tanára ezekből a sikerélményekből merít további motivációt, hiszen diákjai évre évre jelentős sikereket érnek el. Sokan közülük szoftverfejlesztő mérnökként, vagy start-up céget alapítva futottak be karriert. 

 

Az INFOPROG verseny döntőjében az elmúlt 20 évben több mint 2000 diák, és közel 250 felkészítő tanár vett részt, 50 különböző magyar tannyelvű középiskolából, délvidékről, felvidékről és Erdélyből. 

 

Az ujnemzedek.hu által megkérdezett győztes diákok elképesztő lelkesedéssel meséltek a programozásról. A legtöbbjüknek ez nem meló, inkább hobbi, és épp ezért érzik magukat nagyon szerencsésnek - egybehangzó véleményük szerint ha az ember azzal kereshet pénzt, hogy azt csinálja, amit szeret, az az egyik legnagyobb ajándék a világon. A Füleki Gimnázium győztes diákja például nem fél attól, hogy nem lesz munkája - "informatikusokra mindig szükség lesz, sőt, a tendenciák azt mutatják, hogy jelenleg is komoly hiány van belőlük. Hacsak nem találnak fel egy programot, ami programokat ír, akkor nincs félnivalóm, bár az is igaz, hogy egy program talán sosem lenne képes kreativitást vinni a munkába. Szóval nem félek."

 

De vajon mi számít jobban ennél a szakmánál: a tehetség, vagy a szorgalom? A válasz: "Ez esetben azt hiszem, a szorgalom. A tehetség önmagában nem áll meg a lábán, ahhoz melózni is kell, még hozzá nagyon sokat."   


Kapcsolódó cikkek