186 tanulót raboltak el Szíriában

2014. június 27. 11:08 ujnemzedek.hu
Hazafelé tartottak egy vizsgáról, amikor lecsaptak rájuk a szélsőségesek. Egyetlen diák tudott megszökni.

A diákok Kobaniból indultak Aleppóba, ahol levizsgáztak, majd a tíz kisbuszból álló konvoj elindult vissza Kobaniba. Útközben lecsaptak rájuk a szakadárok, és egy vallási iskolába vitték őket- írja a Guardian.

 

Egy Musztafa Hasszán nevű fiú sikeresen megszökött, miután elhurcolták egy vallási iskolába, ahol a dzsihádról tanítottak nekik. Néhány osztálytársa elkezdte kérdésekkel bombázni a tanárt, aki így nem tudott figyelni Musztafára. A srác felmászott a tetőre, majd leereszkedett az iskola külső falán, és elmenekült.Nem volt veszélytelen vállalkozás: azok, akik elrabolták őket, azzal fenyegetőztek, hogy akit rajtakapnak szökés közben, annak levágják a fejét.

 

Az eset május harmincadikán történt, és nem kapott különösebb médianyilvánosságot, mert épp az elrabolt nigériai lányok ügye foglalta le a közvéleményt.

 

 

Erőfitogtatás: az ISIS katonái egy, az iraki erőkhöz tartozó járművön.(Kép: AP via Daily Mail)

 

Musztafa azt mondta, hogy naponta általában tíz fiút bántanak a fogvatartóik, elektromos kábelekkel verik őket. Iraki mészárlásokról készült videofelvételeket mutatnak nekik, és próbálják rávenni őket, hogy csatlakozzanak a szervezetükhöz, ami nem más, mint az ISIS ( Iraki és Levantei Iszlám Állam) nevű szélsőséges fegyveres milícia, vagy pedig legyenek dzsihádisták. Az ISIS-ben nem csak szíriai és iraki harcosok szolgálnak – van köztük szaúdi, orosz, csecsen is.

 

A szülők pontos információk híján meg vannak zavarodva. Egyes pletykák szerint a fiúkat már elengedték, míg mások arról szólnak, hogy kivégezték őket. Kobani egyébként egy kurd nemzetiségű település, az arabok és a kurdok közötti ellenségeskedés pedig nem újkeletű dolog. Olyan pletykákat is hallottak a szülők, hogy a diákokat azért rabolták el, hogy foglyuk ejtett dzsihádistákra cseréljék ki őket, akiket viszont kurd fegyveresek őriznek.

 

 

Guardian

 


Kapcsolódó cikkek