Rendezvényeink

Tehetség Roadshow - Salgótarján

Tehetség Roadshow-nk utolsó állomásának a salgótarjáni Geocsodák Háza adott otthont 2015. május 22-én.

A programot a Mocsári Antal Általános Iskola tanulói nyitották a Pletykás asszonyok című színdarabjukkal. A délután folyamán láthattuk a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium növendékeinek népdal, gitár-ének és akrobatikus szólótánc produkcióit, valamint a Karancssági I. István Általános Iskola tanulói furulya előadását. A program kavalkádot versek, népdalok és néptánc bemutatók színesítették. Az esemény meglepetés vendége Serbán Attila, a Madách Színház és a Budapesti Operettszínház színművésze volt.

Az érdeklődők a bátonyterenyei Asztalos és faipar - Tehetségpont jóvoltából a fa megmunkálásának művészetével, míg a balassagyarmati Szondi György Szakközépiskola, Szakiskola és Speciális Szakiskola pedagógusainak segítségével a hegesztés és forrasztás tudományával ismerkedhettek meg. 

Ezzel egy időben a szekcióteremben a Csodák Palotája játékos tehetséggondozó foglalkozása várta a salgótarjáni fiatalokat.

A rendezvény ideje alatt a gyermekek szülei Dr. Duró Zsuzsa gyermekpszichológussal konzultáltatnak a tehetségek jövőjét érintő kérdésekről. Az esemény szakmai szekciójában dr. Szvathné dr. Szalay Márta, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet igazgatója tartott szemináriumot pedagógusok és a tehetséggondozó szakemberek számára a Nemzeti Tehetség Program nyújtotta lehetőségekről.

A Roadshow egyik célkitűzése volt, hogy a tehetséges fiatalok, a szüleik és családtagjaik; a pedagógusok és a tehetséggondozó szakemberek tapasztalatcseréjének színtere legyen. A rendezvények emellett lehetőséget kínáltak a helyszínek vonzáskörzetében működő tehetséggondozó közösségek kapcsolatépítésére, hálózatosodásuk erősítésére, és  tehetséggondozó programok bemutatkozására is.