Rendezvényeink

OKTV díjátadó 2016

Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) a tehetségek kiválasztásának és gondozásának legközismertebb, legnagyobb hagyományokkal rendelkező fóruma a magyar köznevelési rendszerben. A középiskolai szakaszt lezáró vagy az azt közvetlenül megelőző évfolyamok tanulói számára meghirdetett versenyeket az oktatásért felelős minisztérium hirdeti meg, és – a középiskolák közreműködésével – az Oktatási Hivatal (OH) az Új Nemzedék Központtal együtt szervezte meg.

 

Ebben a tanévben a 27 tantárgy 38 kategóriában zajló versenyére az OH 30 113 jelentkezést regisztrált. Ez összességében 21 867 diákot jelentett. (Egy tanuló több tárgyból is jelentkezhetett.) A tanulmányi versenyek népszerűségét jelzi, hogy 580 középiskolából, azaz középiskoláink több mint feléből indultak diákok a megmérettetésen.

 

A döntőkben az 1-30. helyezést elérők 201 középiskola tanulói közül kerültek ki, ami azt mutatja, hogy igen sok intézményben folyik egy-egy területen magas szintű tehetséggondozó munka.

 

 

A díjazottak, felkészítő tanáraik és szüleik részvételével zajló ünnepélyes díjátadásnak a Budapest II. kerületi Móricz Zsigmond Gimnázium adott otthont, május 27-én 14 órától.
A díjkiosztó ünnepségen Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár adta át 69 középiskola 110 tanulójának az 1.-2.-3. helyezésért járó díjakat. Megnyitó beszédében elmondta: „Ma a diákok kiemelkedő teljesítményét és az őket felkészítő tanárokat díjazzuk – bízom benne, hogy ezzel ösztönözzük őket abban, hogy tehetségüket mg inkább kibontakoztathassák. A hasznosítható tudás a haladás elengedhetetlen része – ehhez azonban pedagógusként olyan minőséget, olyan tudást, s lelkesedést kell mutatnunk és gyakorolnunk, mely továbbra ösztönzi a diákokat.”

 

Hozzátette: „Az oktatás világának velejárója, hogy május-júniusban egymást érik az olyan események, ahol az egész tanévet összegezni tudjuk. Szerencsére idén is van mit ünnepelnie az iskoláknak - az OKTV-ről például valamennyi nemzetközi fórumon elismeréssel nyilatkoznak és tudunk nyilatkozni mi is.”

 

Ezt követően a Nemzeti Tehetség Programban alapított „Kiváló versenyfelkészítő" díjak kerültek sorra. Ezen elismeréseket Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár adta át 40 – a tehetséggondozásban sok éve eredményes munkát végző – pedagógusnak, oktatónak, szakembernek.

 

 

A Graphisoft SE által alapított Graphisoft-díjat 20 matematika szakos tanár kapta meg, amelyet azok érdemelnek ki, akik matematika tantárgyban kiemelkedő tehetséggondozó munkát végeztek.

 

A német nyelv, illetve német nemzetiségi nyelv és irodalom OKTV legjobbjainak a Zentralstelle für das Auslandsschulwesen (Külföldi Oktatási Ügyek Központja) németországi ösztöndíjat ajánlott fel, míg a Balla György Matematikai Alapítvány a matematika verseny gimnáziumi kategóriája első helyezettjének szánt különdíjat. A földrajz OKTV első három helyezettje – ebben az évben 7. alkalommal – vehette át a Magyar Földrajzi Társaság által adományozott Ifjú Geográfus díjat.

 

De mégis: mit jelent OKTV-t nyerni?

Mennyire menő? Örülnek-e a haverok? Mit ad a tény, hogy egy olyan versenyen lett valaki győztes, amelyen az ország legjobbjai méretnek meg? Az ujnemzedek.hu erről kérdezte a díjazottakat az eseményen.

 

"Persze, hogy hatalmas büszkeséggel tölt el "– mondta Bata Gergely, a francia nyelv 2. kategóriájának első helyezettje például, aki (a kategóriájának dacára) vegyészként szeretne majd felnőtt fejjel boldogulni. – Hihetetlen az élmény, óriási erőt és önbizalmat ad, megerősít abban, hogy amit csinálok, az jó. Úgy is mondhatnám: a legkomolyabb visszaigazolás számomra.
Ez nyilván stimmel, hiszen ki ne lenne büszke ennyi belefektetett meló után ilyen elismerésre - de vajon mekkora respektje van a barátok körében annak, hogy valaki OKTV-díjazott lesz? „Nem hitték el, azt hitték, bolondozom. Persze elsőre igazából én is csak pislogtam, mikor megtudtam, mi a helyzet, de elég annyi, hogy igen komoly ünneplést csaptunk, és nagyon-nagyon örültek neki ők is.”

 

 

Hasonló élményekről számoltak be a Pécsi Művészeti Gimnázium képzősei is – nekik azért jelent komoly lökést az OKTV-díjazás, mert egyrészt számukra nincs olyan sok lehetőség a megmérettetésre, másrészről viszont a tavalyi verseny után idén végre őket is díjazták. „Persze mindig arról hallani, hogy ez a továbbtanulás miatt olyan fontos. Viszont nekünk ez egy kicsit még több is, mint egy díj, vagy néhány plusz pont: irányt ad, bizonyítja, hogy érdemes volt a felkészítő tanárokra hallgatni, akik annyira bíztak bennünk, és annyi plusz időt szántak ránk. A suliban pedig mindenki örült a hírnek – ennek nem lehet nem örülni.”

 

Bárkit kérdeztünk, ugyanaz volt a válasz: tele van mindenki elragadtatással, és nem csak a család és pedagógusok, hanem a baráti kör is rettentő büszke a teljesítményükre. Egyikőjük megjegyezte, hogy még a kutyája is boldog volt - OKTV-snek lenni tehát ezek szerint menő. Sőt, úgy néz ki, a debreceni nyertesek mind ugyanúgy állnak a dologhoz: az egyik ottani díjazott arc - akárcsak tavaly – egy Tankcsapda-idézettel válaszolt: „Bennünk a vér Piros Fehér/Mi küzdünk haver/Ha kell bárkivel/Mert a győzelem mindennél többet ér.”

 

És ha már az előbb a felkészítő tanárokról esett szó, naná, hogy őket is díjazták. Nagy László, a Tömörkény István Gimnáziumtanára például azt mondja: egy sok éves munkafolyamat eredménye az, hogy ő most itt ülhet – médiaismeretből és művészettörténetből szokta felkészíteni a diákokat. „Hogy tavaly elsők lettünk, és gyakorlatilag minden évben benne vagyunk az első 10 helyezett között, az nem csupán a diákoknak óriási öröm, hanem hatalmas boldogság a tanároknak is. A tanulóim általában óriási lendülettel vetik bele magukat a versenybe, és egészen elképesztő teljesítményeket hoznak ki magukból – ezt látni egy pedagógusnak mindig óriási boldogság.”