Díjak

Herczeg Edina

olasz nyelv I. kategória

Verseny kategória: olasz nyelv I. kategória

Intézmény: Komáromi Jókai Mór Gimnázium

Település: Komárom

 

2002-ben végeztem a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának földrajz szakán, turizmus és környezethasználat specializációval.

2005-ben a Berzsenyi Dániel Főiskolán olasz nyelvtanári diplomát szereztem. 2002 és 2005 között többször, ösztöndíjasként a Trentói, az Udinei és a Trieszti Egyetemen folytathattam tanulmányaimat. 2011-től a Komáromi Jókai Mór Gimnáziumban tanítok, olasz nyelvet, földrajzot és környezetvédelmet.

Munkám során nagy szerepet kap az olasz nyelv és kultúra megismertetése és megszerettetése a tanítványaimmal. Ennek keretében havi rendszerességgel olasz filmklubot vezetek, minden évben ellátogatunk a Budapesti Olasz Kultúrintézet nyílt napjára, valamint kétévente itáliai tanulmányúton veszünk részt, és folyamatos a nyelvvizsgákra való felkészítés is.

A legtehetségesebb tanítványaim indulnak az évente megrendezésre kerülő Festival d'Italiano országos olasz nyelvi versenyen, ahol 2014-ben tanítványom, Samu Zsófia megnyerte az élőbeszéd A kategóriát, és első helyezett lett 2016-ban az élőbeszéd B kategóriában is. 2016-ban pedig megnyerte az OKTV olasz nyelv I.kategóriáját.


Herczeg Edina