Díjak

Dr. Vankó Péter

Fizika

Tantárgy: Fizika

Intézmény: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem,Természettudományi Kar, Fizikai Intézet, Fizika Tanszék

 

Település: Budapest

 

Rövid kutatói pálya után 1989 óta tanítok fizikát – 1991 és 2007 között az óbudai Árpád Gimnáziumban, 1999 óta a BME Fizikai Intézetében –, így a hetedik osztálytól a Kísérleti fizika szigorlatig minden korosztályt, és nagyon sokféle szinten tanítottam. Középiskolás koromban magam is sikeres versenyző voltam; az 1976-os Eötvös-verseny 1. díjára vagyok a legbüszkébb. 1995 óta a Nemzetközi Fizikai Diákolimpia (IPhO) csapatvezetőjeként a versenyeken való munkán kívül az olimpiai felkészítéssel (elméleti és mérési szakkörök), és az olimpiai csapat kiválasztásával (Kunfalvi Rezső Olimpiai Válogatóverseny) foglalkozom. 2008-ban megszerveztem Magyarország részvételét az Európai Uniós Természettudományos Diákolimpián (EUSO), azóta a csapat fizikus vezetője és nemzeti koordinátora vagyok. A legrangosabb magyar fizikaverseny, az Eötvös-verseny szervezőivel hosszú évek óta tartom a szakmai kapcsolatot, a versenybizottságának 2013 óta tagja, 2014 óta pedig elnöke vagyok. Tanítványaim eredményei: Az Árpád Gimnáziumban tanítványaim sok sikert értek el. Tóth Gábor Zsolt Mikola-verseny, OKTV és Eötvös-verseny győzelemmel, olimpiai ezüstéremmel büszkélkedhet. Egykori tanítványaim közül most többen kollégáim a BME Fizikai Intézetben, közülük a legsikeresebb Csonka Szabolcs, aki 2011-ben Talentum Akadémiai Díjat kapott. A Nemzetközi Fizikai Diákolimpián a magyar csapat többször nagyon sikeresen szerepelt. Ebben az időszakban 21 aranyérmet, 32 ezüstérmet és 35 bronzérmet nyertek versenyzőink, és ötször magyar diák kapta a legjobb elméletért, kétszer pedig a legjobb mérésért járó külön díjat is. Tanítványaim eredményei részletesebben: http://mono.eik.bme.hu/~vanko/phd/tanitvanyok.pdf Publikációs lista (zömében a fizika tanításával és fizikaversenyekkel kapcsolatos publikációkkal): http://mono.eik.bme.hu/~vanko/phd/publikaciok.pdf


Dr. Vankó Péter