Díjak

Kutató Diákokért Alapítvány

Település: Budapest

 

A Kutató Diákok Mozgalma 1996-ban egyedülálló kezdeményezésként indult el Csermely Péter professzor irányításával. Ez az ország egyik olyan szervezete, mely képes közösségként összefogni a tehetséges diákokat. Mozgalmunk a középiskolától az egyetem első évéig kíséri a diákokat, Alumni programunk pedig korhatár nélküli támogatást biztosít. Alapítványunk fő céljaként igyekszik lehetőséget teremteni a tudományos élettel való megismerkedésre és a kutatásba való bekapcsolódásra a kiépített mentorhálózatának segítségével.

A Kutató Diákok Mozgalmának három tagozata működik:

  • Élet- és környezettudományi tagozat

  • Humán- ás társadalomtudományi tagozat

  • Műszaki- és reáltudományi tagozat

A kutatás lehetőségének biztosítása mellett fórumot is teremtünk a kutató diákoknak munkájuk bemutatására. Legnagyobb rendezvényünk a Tudományos Diákkörök Kárpát-medencei Konferenciája (TUDOK), ahol idén 16. alkalommal mutathatták be kutatásukat és a kutatás során elért eredményeiket a határon innen és túlról érkező ifjú kutató középiskolások.

Munkánk során a szakmai programok mellett (pl., tudományos esszé és poszter verseny, TUDOK) nagy hangsúlyt kapnak a közösség építő beszélgetések, programok is (pl. tagozatos találkozók). Ezek a találkozók a tudományos gazdagodás mellett fontos építőkövei a mozgalomban kialakuló társas kapcsolatoknak, barátságoknak, amik tulajdonképpen közösséggé fogják össze a mozgalmunkba az évek során bekapcsolódott közel 6000 diákot.


Kutató Diákokért Alapítvány