Díjak

Faludiné Lovas Henriette

versenytánc-társastánc

Tantárgy / szakterület: versenytánc-társastánc

Intézmény: Lorigo Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Lorigo Tánccsoport Egyesület

Település: Szombathely

 

2004-ben alapítottam a Lorigo Alapfokú Művészeti Iskolát, ahol azóta dolgozom igazgatóként, pedagógusként. Akkor 340 diákkal kezdtünk, jelenleg 1300 diákot oktatunk társastáncra és néptáncra. Művészeti iskolás versenyeken rendszeresen jelen vagyunk, ahol rendre dobogós helyezéseket hozunk el.

2005-ben alapítottam a Lorigo Táncsport Egyesületet, amely a Magyar Táncsport Szakszövetség tagja. Jelenleg 75 igazolt versenyzővel dolgozom, munkámat 2 edző, és 1 asszisztens segíti. Ez alatt a 11 év alatt magyar bajnokokat, területi bajnokokat neveltem ki, és az egyesület több évben is bekerült az ország 6 legeredményesebb klubja közé. 2016-ban a Táncsport Szövetség a LORIGO TSE-nek ítélte oda az utánpótlás nevelésben nyújtott munkáért járó nívódíjat. 2016-ban gyermek korosztályban országos bajnokaink vannak.


Faludiné Lovas Henriette