Oktatás: előtérben a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása

2015. június 3. 15:21 ujnemzedek.hu
A következő időszakban számos lépés célozza a nehéz sorsú, főként roma diákok támogatását.

Főként a hátrányos helyzetű diákok iskolai sikerességének elősegítésére koncentrál az oktatás területén a kormány a következő két évben, ennek kapcsán pedig még az idén felülvizsgálná a kormány a pedagógus-életpályamodellt, hogy kiderítse, megfelelően honorálja-e az előmeneteli rendszer a hátrányos helyzetű diákok nevelésében és a tehetséggondozásban végzett erőfeszítéseket - derül ki a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia II. intézkedési tervéből. A következő időszakban számos lépés célozza a nehéz sorsú, főként roma diákok támogatását, és kiemelten kezelik a diplomaszerzési esélyek javítását is – írja az mno.hu.

 

A végzettség nélküli iskolaelhagyók számát akarják csökkenteni. (Kép: Pinterest)

 

 

A felzárkózási stratégia 2015–2017. évekre szóló intézkedési tervéből kiderül, hogy a hátránykompenzálás az óvodától a felsőoktatásig fontos pillére lesz az oktatáspolitika tevékenységének. Egyebek mellett javítanák a hátrányos helyzetű gyermekek hároméves kori óvodáztatásának infrastrukturális és személyi feltételeit, különös tekintettel a rászorulók óvodába való eljutására – olvasható az mno.hu oldalán.

 

A végzettség nélküli iskolaelhagyók számának csökkentése érdekében célként tűzik ki azt is, hogy 2016. március 31-ig ágazatközi, intézményközi együttműködések alakuljanak ki, és megerősödjön az intézmények gyermekvédelmi jelzőrendszerben betöltött szerepe.

 

Jól járhatnak a tanárok is, ugyanis még az idén felülvizsgálja a kormány a pedagógus-életpályamodellt: december 31-ig megvizsgálják, hogy a jelenlegi előmeneteli rendszer kellőképpen elismeri-e a hátrányos helyzetű tanulók nevelése és a tehetséggondozás terén végzett munkát.

 

A rászoruló fiatalok támogatása a felsőoktatásban is folytatódik. Mint írták, a hátrányos helyzetű, ezen belül a romák diplomaszerzésének támogatása érdekében bővítik a roma szakkollégiumokat, és kiterjesztik a Hallgatói Mentorprogramot.

 

(Forrás: mno.hu/ edupress.hu)


Kapcsolódó cikkek