Lezárult a Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díj pályázati időszaka

2015. április 18. 09:59 ujnemzedek.hu
Idén 65, a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző pedagógusnak osztják ki majd az elismerést.

A díj forrását biztosító, 2028-ig tervezett Nemzeti Tehetség Program fő célkitűzése, hogy erkölcsi és anyagi elismerésben részesítse azokat a hazai és határon túli magyar, vagy magyarországi nemzetiségi szakembereket, akik általános, közép- és szakiskolákban végzett munkájuk során kiemelkedően sokat tesznek a nemzet tehetségeinek kibontakoztatása érdekében. A Bonis Bona díjat négy kategóriában lehet elnyerni: „Kiváló versenyfelkészítő”, „Kiváló tehetséggondozó”, „Kiváló tehetségsegítő” és „Életműdíj”.

 

Ez a négy kategória lehetővé teszi, hogy figyelem irányuljon a tehetséggondozó folyamat különböző aspektusaira. A díj a „kiváló versenyfelkészítő” pedagógusok magas szintű tantárgyi tudásközvetítését éppúgy elismeri, mint sajátos nevelési igényű vagy hátrányos helyzetű fiatalok számára is motiváló környezetet megteremtő „kiváló tehetséggondozó” pedagógus hozzáértését, empátiáját, fejlesztői attitűdjét.

 

 

A „kiváló tehetségsegítők” tevékenységét is reflektorfénybe helyezi, azt a sokszor kevésbé látványos, de elkötelezett és hozzáértő jelenlétet, amellyel az adott szakember felfedezi és támogatja egy tehetségígéret kibontakozását, függetlenül attól, hogy ez később mérhetővé válik-e versenyeredmények által. Az elismerés elnyeréséhez az első három kategóriában ajánlás szükséges, amelyet 2015. április 17-ig lehetett beküldeni.

 

Az „Életműdíj" a sok éven át végzett, magas szintű, eredményes, elkötelezett tehetséggondozói tevékenységet ismeri el. A jelölteket ebben a kategóriában a felhívásban megnevezett szervezetek ajánlják.

 

Bonis Bona elismerés forrását 2015-ben is a Nemzeti Tehetség Program biztosítja. A díjazottak pénzbeli támogatásban részesülnek.

 

A díjak átadása 2015. június 5-én a Család és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság által támogatott Országos Tehetséggála alkalmával valósul meg.

 


Kapcsolódó cikkek