Káros a házi az alsós gyerekeknek?

2014. október 6. 10:49 ujnemzedek.hu
Nem mindennapi kijelentéssel állt elő egy brit iskolaigazgató. Szerinte károsak a házik az alsósoknak.

Túlterheli a gyerekeket és rontja a családi kapcsolataikat - ezt állítja a házi feladatokról egy brit iskolaigazgató. Dawn Moore szerint a diákok sokkal jobban teljesítenének az órákon, ha lenne idejük a suli után kikapcsolódni kicsit.

 

(Kép: Instagram)

 

Ezen felül ráadásul szerinte feszültséget okoz a családban, hogy a szülőknek nyaggatniuk kell a gyerekeket, hogy ne játsszanak, csak akkor, ha megcsinálták a házijukat. A brit sulikban legalább két-három órányi pluszmunkát adnak fel minden nap a tanárok otthonra.

 

A dolog korábban is felmerült már: az országos tanárkonferencián többen egyetértettek azzal, hogy az 5- 10 éves gyerekeket hagyni kellene, hogy suli után szabadidős tevékenységet folytassanak, ahelyett, hogy egyik székből a másikba ülnek tanulni.

 

Az 1998-ban lefektetett szabályok szerint a 7-11 éves gyerekeknek napi fél órás házit kellett adni, ami később jóval többre emelkedett. A 14-16 éveseknek ma már körülbelül 2-3 órányi házit adnak.


Kapcsolódó cikkek