Játékkészítéssel és robotprogramozással nevelnek a suliban

2014. október 21. 16:07 ujnemzedek.hu
A programozást egészen fiatal korban el lehet kezdeni; már az alsósok is megértik első lépéseket.

A digitális írástudás elsajátítása egyre fiatalabb korban kezdődik és egyetértés van abban is, hogy a programozás a jövő nyelve. Hogy az igény már most is kézzel fogható a szülők részéről, a Logiscool délutáni iskolák iránti érdeklődés is bizonyítja. Az idén januárban indult szervezet mindössze háromnegyed év alatt már a harmadik suliját nyitja, és az október 20-án átadott budai iskola az első, amely a fővárosi gyerekek számára jött létre. Az IBS volt épületében, 300 négyzetméternyi, kétszintes elrendezésével egyúttal ez az eddigi legnagyobb iskola is.

 

A terjedő iskolahálózat sikerét az élmény alapú oktatási módszer adja, hiszen a diákok már az első órák végére egyszerűbb saját programokat, játékokat írnak. Az alapokat kifejezetten gyerekek számára kifejlesztett programnyelvvel oktatják, az algoritmikus gondolkodást úgynevezett „géptelen” játékokkal is fejlesztik. A tanév időszakában tartott délutáni kurzusok mellett rendkívül népszerűek a nyári programozó táborok is: már az első évben több száz gyerek vett részt a számítógépes játékkészítő, „hacker” és robotprogramozó táboraikon.   

 

Saját program és játék. (kép: Logiscool)

 

„Programozni bárki tud! Hiszünk abban, hogy a jövő legfontosabb tudásának elsajátítása lehet élvezetes és vidám dolog.  A nyelvtanulás fontosságát ismertük fel 10-15 évvel ezelőtt, most emellett hasonló fontosságot kap a programozás is, hogy digitális írástudókká váljanak gyermekeink” – hívta fel a figyelmet a megnyitón dr. Breuer Anita, a Logiscool ügyvezető igazgatója. „Valamennyi intézményünkben odafigyeltünk arra, hogy a diákok modern, inspiráló,  környezetbe kerüljenek. Ezt szolgálja, hogy mindenkinek saját laptopja lehet, és hogy komoly belsőépítészeti tervezés előzi meg mindig a megnyitást” – mondta el dr. Breuer Anita.

 

Az innovatív, speciális tananyagra épülő kurzusokat a gyerekekhez korban legközelebb álló egyetemisták tartják, akik hamar megtalálják a közös hangot a 7-17 éves diákokkal. A Logiscool diákjai játszva és alkotva, szinte észrevétlenül tanulják meg a programozás alapelveit, rejtelmeit. Ezen kívül a feladatok megoldása felkeltheti, vagy növelheti az érdeklődést a matematika, vagy fizika iránt is, így az iskolai eredmények is javulhatnak. Természetesen nem lesz mindenkiből programozó, de a megszerzett tudás, a logikai gondolkodásmód, a problémamegoldó képesség szinte bármely munkaterületen hasznosítható felnőtt korban. „A diákok megtanulják a logikus gondolkodás alapjait, fejlődik a problémamegoldó képességük, átlátnak bonyolultnak tűnő folyamatokat és nem csak passzív befogadóként használhatják a számítástechnikai eszközöket” – mondta el a Logiscool első budai iskolájának átadóján dr. Breuer Anita.


Kapcsolódó cikkek