9 menő tanár, akit imádnak a diákok

2014. június 16. 13:33 ujnemzedek.hu
Az egyik arcot robbant egy töknek, a másik elrappeli a tananyagot, de van amelyik lézerfegyverrel tart órát.

Több tanulmány leírta már, hogy a mostani diákok érdeklődését már nehéz felkelteni a hagyományos oktatási eszközökkel. Egyszerűen több és kézelfoghatóbb tudásra vágynak és sokkal jobban megértik a tananyagot, ha az élménnyel párosul. Na ezeket a tanárokat nem kellett kérlelni, hogy feledhetetlenné tegyék az órát.

 

 


Robbanás (-szerű siker): Chris Bergmann kémiaprofesszor ezzel a kísérlettel mutatta be, hogyan is tágulnak a gyúlékony gázok

 

 

Rapmatek

Jake Scott nem átlagosan közelíti meg a számokat és matematikai elméleteket. A tanár szabadidejében dalokat és zenéket ír, így kézenfekvő volt számára, hogy rímekbe szedve is összefoglalja a tananyagot.


 

 

 

Minden megy magától

Sugata Mitra oktatás kutató 2013-ban megnyerte a TED egyik díját elméletével. A szakember arra jött rá, hogyha a tananyagot feltölti egy számítógépre és a gyerekek kezébe adja, azok képesek egyedül is feldolgozni az abban leírt információkat. Kísérletképp egy molekuláris biológiáról szóló értekezést adott a gyerekek kezébe, akik ezt önállóan feldolgozhatták. A teszteken sokkal jobb eredményt értek el, mint a hagyományosan tanuló diákok

 

Kalandjáték

Scott Jackson az egyik brooklyni középiskola történelem tanára egy számítógépes játék segítségével „töltötte be” a tudást diákjai fejébe. A Mission US nevű kalandjáték például az amerikai őslakosok történetét dolgozza fel. 

 

Facebook az iskoláknak

Az Edmodo egy közösségi média felület, amit jelenleg 33 millió tanár és diák használ. Ezen keresztül dolgozzák fel közösen a tananyagot.

 

Kezünkben a tudás

Eugene Chou a Dublin középiskola tanára, aki több oktatási projektben is dolgozik, azt vallja, hogy sokkal könnyebben értik meg a diákok a tananyagot, ha az órákon maguk végeznek el egy-egy kísérletet és applikációk és oktatóprogramok segítségével aktívan dolgozzák fel a megtanulandót. Az ehhez szükséges technológia immár rendelkezésre áll, hiszen néhány okostelefonnal és tablettel  már össze lehet rakni egy-egy ilyen órát.

 


Számolni kell vele (kép: Pinterest)

 

 

Pew-pew: újra szól a lézerfegyver

Az angliai Chipping Norton School diákjai lézerpisztolyokkal játszanak a matekórán, de a tanár nem elveszi azokat, hanem pont fordítva: ő osztja ki. A több díjat és pénzügyi támogatást is begyűjtő oktatási programban mozgó és „rejtett” célpontokat kell eltalálniuk a fiataloknak. A pontos célzáshoz azonban matematikai egyenletek segítségével kell kiszámolniuk, hol bukkan majd fel a kilövésre váró tereptárgy.

 

Együtt könnyebb

Eric Mazur a Harvard Egyetem professzora figyelte meg diákjain, hogy azok sokkal jobb eredményeket érnek el, ha egy-egy információ-halmazt közösen dolgoznak fel. Így az ő óráin kötelező a csapatmunka. Az eredmények szerint egy-egy téma feldolgozása egyénileg 10 percet vesz igénybe csoportosan ez az idő mindössze 180 másodperc.

 

Béka a teremben

Brenda Koehler amerikai tanárnő szerint, a diákok sokkal szívesebben tanulnak biológiát, ha rögtön meg is nézhetik milyen is az adott növény vagy állat. Nem tévedett.  500 literes akváriumokat vásárolt, amelyekbe egzotikus békákat, gyíkokat és növényeket telepített. Az osztályoknak mindössze elég, ha rendben tartják a mini életközösségeket és a terem díszítésével már nem is kell foglalkozniuk.


Kapcsolódó cikkek

A dolgozat nem buli, a nyári szünet nem azzal telik, hogy csak lógatják a lábukat és nem csak annyit tudnak, amennyire egy adott osztálynak meg kell tanítaniuk. Igen, ők a tanárok, akik jogosan kiakadhatnak, ha ezeket a mondatokat meghallják.
olvasd tovább