Európa első víz alatti múzeumától kiráz majd a hideg

2016. július 27. 13:10 ujnemzedek.hu
Ha unod a hagyományos tárlatokat, akkor jöhet az, amihez békatalp is kell.

A Museo Atlantico a Kanári-szigetek partjaitól nem messze található -a víz alatt. A brit művész Jason deCaires Taylor eddig hetven szobrot süllyesztett a tengerfenékre, ezeket pedig szép lassan birtokba veszi a tengeri élővilág. A tervek szerint legalább 300 szobor kerül majd a vízbe, ezzel emlékeztetve a látogatókat az ember és természet kapcsolatára.

 

 

Az első ilyen tárlatot 2006-ban építették Grenadán, 2009-ben Mexikóban is került szobor víz alá. A művész egyébként búvároktató volt korábban, illetve a víz alatti fotózás szerelmese – és ahogy az lenni szokott, egy idő után beleszeretett a fotóalanyba, esetünkben a vizi élővilágba.

 

 

Azóta már épített mesterséges korallzátonyokat is, amik segítik az élővilág újbóli megtelepedését, és a szoborpark is hasonló célokat szolgál majd. A kiállítás ugyan február óta látogatható, a teljes munka csak decemberre fejeződik be.

 

Fotók:Museo Atlantico Facebook