„Hatalmas segítség volt számomra, hogy van, aki segít”

19/06/17 hétfő
ujnemzedek.hu
Egy baba mindig nagy felelősséggel, törődéssel, odafigyeléssel jár. Ez hatványozottan igaz, ha az embernek hármasikrei születnek. Ebbe a helyzetbe csöppent bele Szigeti-Scanlon Kelsey Ilona is, akivel a kezdeti nehézségekről, az Otthon Segítünk Alapítványról, és az általuk biztosított önkéntes segítő szerepéről is beszélgettünk.

Mi volt az első reakció, amikor megtudták, hogy hármasikrek érkeznek?

Vegyes érzések keringtek bennünk. Egyrészt nagyon örültünk, másrészt kicsit meg is ijedtünk, hiszen három pici baba születése cseppet sem veszélytelen és óriási felelősséggel jár. Szerencsére azonban minden jól alakult, és a 36. héten meg is születtek, problémamentesen.

Mik voltak a legszembeötlőbb nehézségek?

Először is az, hogy csak két kezem van, viszont három babám.

Hatalmas segítség volt számomra, hogy van, aki segít, amíg a férjem dolgozik.

Ez különösen igaz, amikor etetem vagy pelenkázom a gyerekeket, hiszen ilyenkor egyszerre csak egy dologra tudok figyelni.


Szigeti-Scanlon Kelsey Ilona három pici baba boldog édesanyja

Honnan jött, hogy felkeressék az Otthon Segítünk Alapítványt?

Egy másik hármasikres anyuka mesélt nekünk az alapítványról, aki elmondta, hogy mekkora segítséget jelentett nekik a hétköznapokban az önkéntes. A tanácsára kerestük fel az alapítványt, akik nem csupán készségesek voltak, és Ágnes szinte azonnal a rendelkezésünkre állt.

Nehéz volt megszokni, hogy valaki ismeretlen az életük része lesz?

Olyan volt, mintha egy régi ismerős jött volna. A gyerekek is azonnal megszerették, és mostanra már barátnőkké váltunk.

Ahogy belépett a házba szinte azonnal családtaggá vált.

Tanultak új dolgokat az együttműködés során?

Abszolút. Volt olyan alkalom, amikor hirtelen nem tudtam mi tévő legyek. Amikor tapasztalat nélkül, először kerültem szembe egy-egy új kihívással – akár egy olyan aprósággal is, hogy kiütéses lett a baba feneke - nagyon megnyugtató volt, hogy számíthattam Ágnesre és a hozzáértésének köszönhetően mindig sikerült megoldani a problémát.

A legnagyobb segítség talán az, hogy nem csak nagy tapasztalattal rendelkezik, de bátran fordulhatok is hozzá, bármiben.


Bartók Ágnes önkéntesként érkezett, mára már szinte családtaggá vált

Mi az, amiért a leginkább hálásak az Otthon Segítünk Alapítványnak?

Leginkább természetesen az extra kezeknek, és a segítőkész önkéntesnek. Hiszen bármiben kell segíteni, akár a ház körül, akár a bevásárlásban, akár a levelek feladásában, ő mindig itt van és segít.