Álomfizetés, ingyen képzés, biztos jövő vár az IT-szektorban

2016. szeptember 8. 10:40 ujnemzedek.hu
A cégek kapkodnak a jó informatikusokért, most ingyen is kiképezheted magad, és akár 400 ezret is kereshetsz kezdőként

Az élet szinte minden területén jelen van a fejlett technológia és ezzel együtt az informatika a mobilipartól kezdve az űrkutatásig. Magyarországon viszont nagyon kevesen értenek magas szakmai szinten a témához, ezért a hazai cégek egymással harcolnak az informatika szakemberekért. Ebből következik, hogy a fizetések is kiemelten magasak a szektorban, akár kezdőként is 400 ezer forintos nettóval indulhatunk egyes helyeken.

 

Ennek fő oka, hogy jelenleg a legtöbb középiskolában főleg humán szakemberek képzik a diákokat, és még a reáltárgyakat tanító matematika- és fizikatanárok sem tudják átadni a szükséges szemléletet, mert sosem láttak bele például az iparba, és a tanultak gyakorlati alkalmazásába. A valóban használható tudással és pedagógiai technikákkal rendelkező oktatókat egyszerűen elszívja a privát szektor, azaz elmennek cégekhez dolgozni a közoktatás helyett. Az eredmény pedig az, hogy a diákok nem ismerik rendesen az informatikai területet, így nagyon kevesen érzik úgy, hogy itt szeretnének elhelyezkedni.

 

Néhány fontos adat a teljes képhez:

- Az infokommunikációs szektorban közvetlenül 162 ezer fő dolgozik, a nemzetgazdasági foglalkoztatás 4,1, a versenyszféra 6,2 százalékát adja.

- Tavaly 22 ezer betöltetlen állás volt (azóta csak tovább nőtt a hiány) a hazai munkaerőpiacon, és ez a bővülés a közvetett multiplikátor-hatásokkal együtt 72 ezer embernek adhat munkát Magyarországon.

Az elmúlt egy évben 8-10 százalékkal nőttek a keresetek a szektorban.

Az informatikai képzésre jelentkezők 2001 és 2014 között 15 ezerről 10 ezerre (-35 százalék) csökkent, csakúgy, mint a felvettek száma: 8600-ről 5300 főre (-38 százalék).

 

És mi lehet a megoldás? A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is ezt szerette volna megtudni, amikor erre irányuló kutatást rendeletek a Bell Research-től. A felmérésből az derült ki, hogy nagy a probléma, és sokkal mélyebben gyökerezik, mint ahogy azt elsőre gondolná az ember. 

 

A 110 oldalas tanulmány lényege, hogy azért nincs elég szakképzett munkaerő, mert nem termel eleget a felsőoktatás. Ez azért van, mert kevesen jelentkeznek informatikai területre, és annak a fele lemorzsolódik, egyrészt azért, mert nagyon erősek a matematikai és természettudományos tárgyak a képzés elején, másrészt a felvételizőknek nem volt teljes és reális képük az informatikus-szakmáról. A tanulmány szerint valódi informatikaoktatás - az informatikai szakközépiskolák kivételével - nincs a közoktatásban.

 


(forrás: Pixabay)

 

Valójában csak alapvető irodai alkalmazásokat, és felhasználói szintű készségeket sajátíthatnak el a tanulók, tehát nem megfelelő az oktatás tartalma. Valamint az informatikatanárok felkészültsége is hiányos, az alacsony minőségű eszközpark pedig gyorsan elavul, és a pótlása sem megoldott.

 

Az egyetemi és OKJ-s képzések mellett megjelentek nem akkreditált szoftverfejlesztő tanfolyamok is, amelyek verseny- és piacképes tudást ígérnek a náluk végzett diákoknak. Sőt, a Codecool például állásgaranciát is vállal, ami azt jelenti, hogy a tanulónak nem kell kifizetni a 18 hónapos képzés 1,5 milliós tandíját előre, csak ha a képzés utána néhány hónapon belül el tud helyezkedni a megszerzett tudásával, és utána részletekben törlesztheti a tandíjat a fizetéséből.

 

"A jelentkezőknek nagyjából a 10 százalékát vesszük fel, szigorú előszűrési rendszerünk van. Nézzük a logikai képességet, az angol nyelvtudást, és a motivációt is. A képzés elején van kéthónapos próbaidő, amikor bárki abbahagyhatja a tanfolyamot anélkül, hogy fizetési kötelezettsége lenne felénk" - mondta a Pénzcentrumnak Boda József, a Codecool alapító-igazgatója.

 

A tanfolyamot nem lehet munka mellett csinálni, mert egész embert kíván és napi nyolcórás elfoglaltságot jelent. Tehát aki belevág egy ilyenbe, az nagyon elszántan változtatni akar a jelenlegi életén, rááldozza az idejét és a megtakarítását, ebből következik, hogy vélhetően hatalmas a motivációja és valóban tanulni akar.

 

Ha úgy érzed, nem tudod, mit kezdj magaddal középiskola után, és szeretnél később biztos állással megalapozott jövőt, gondolkozz el az informatikus szakmán!

 

(forrás: pénzcentrum.hu)