Tweettel búcsúzott az élettől a Jáde nyúl a Holdról

2014. február 4. 16:25 independent.co.uk
Decemberben ment fel, és most talán örökre elalszik Kína holdjárója: - 150 fokban lelheti végzetét a Jáde nyúl. Érte zokog most a kínai netnép.

„Jó éjt, Föld-bolygó, jó éjszakát, emberiség” – ezzel az üzenettel a mondott (valószínűleg) örök búcsút a Weibón, azaz a kínai Twitteren a Jáde nyúl. A holdjárót a Csang'o-3 űrszonda szállította a Holdra tavaly decemberben azzal a feladattal, hogy az „űrszomszéd” kőzeteit és a talaj kémiai összetételét vizsgálja – a küldetésnek azonban keresztbe tett a holdi éjszaka.

Fontos tudni, hogy csak 29,5 földnaponként van napfelkelte a Holdon: nappal a Hold felszíne akár 120 ºC fokra is felmelegedhet, a hosszú éjszaka során azonban nem ritka a -150 fokos lehűlés sem. Ezen segített volna a Jáde nyúl hibernációja – ennek a célja az, hogy a szerkezet érzékenyebb kütyüi semmiképp se sérüljenek. A hibernálás egyszer már sikerrel járt, most azonban ezt valamilyen technikai hiba folytán nem sikerül elérni.

Örök magány. (kép: Facebook)

A kínai űrkutatók mindezek ellenére bizakodóak, ám a körülményeket figyelembe véve nagyon úgy tűnik, hogy a szerkentyű nem éli túl a holdi éjszakát. A Weibó azóta megtelt a Jáde nyúlnak becézett holdjáróhoz szóló szimpátiaüzenetekkel: „Kicsi nyúl, imádkozunk érted!” – írta például az egyik meghatódott felhasználó.


forrás: independent.co.uk


Kapcsolódó cikkek