Fosztogatással egybekötött nászút lehetett a vikingek kalandozása?

2014. december 10. 10:32 ujnemzedek.hu
Történészek szerint nem teljesen jó az a kép, amit korábban a vikingekről kialakítottunk, igen családcentrikus barbárok voltak.

Ha valaki azt mondja, hogy viking hódítás, akkor az emberek általában azt képzelik maguk elé, hogy hatalmas hajókról kétméteres, szőrös, baltákkal és egyéb gyilkolószerszámokkal felfegyverkezett barbárok ugrálnak elő, akik aztán mindent felgyújtanak, amit nem tudnak megerőszakolni.

 

Egy új tanulmány szerint ez a kép minden, csak nem pontos (de nem is hamis). Az Osloi Egyetem kutatói DNS-minták alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a vérszomjas vikingek nem is voltak olyan vérszomjasak. A brit szigetek kolonizációja során a hentelés és a lakosság mészárolgatása nem volt kizárólagos program. Több lelet is arról tanúskodik, hogy a hódító utakra a férfiak feleségeiket is magukkal vitték, hogy az új, meghódított területeken alapítsanak családot.

 

Az egyik kutató elmondása szerint :„számos bizonyítékot találtunk arra, hogy a nők szerves részei voltak ezeknek az utaknak, nem csak arról volt szó, hogy pár fickó hajóra szállt, hogy erőszakoskodhasson a lakossággal”

 

 Nem tagadják, hogy a vikingek szerettek erőszakoskodni a nőkkel, erről számtalan DNS-minta is bizonyítékként szolgál, ám a közösségeik középpontjában mégis a saját asszonyaik álltak.

 

Korábban úgy vélték, hogy a hódító utakra nem vittek nőket, azért, hogy az új területeken találjanak maguknak feleséget. Ezzel szemben a Texasi Egyetem szakértői azt sem tartják kizártnak, hogy az utakra nem csak az izlandi feleségeket, hanem a gyerekeiket is magukkal vitték, egyfajta nagyon fura családi kirándulás jelleget kölcsönözve a hódításnak.

 

 

 

ilyen hajókkal vágtak neki a hódításoknak (Kép.Wikipedia)

 

 

De mekkora volt a viking birodalom?

Annak idején a vikingek hatalmas területeket birtokoltak – elfoglalták a mai Anglia és Írország területét, ott voltak Norvégiában, Európa északnyugati területein, de még Oroszországban is hódítottak.

 

A hódító utak szükségességét számtalan magyarázattal próbálják megindokolni a történészek. Egyesek szerint a túlnépesedés, míg mások sima politikai indokok vezettek az új területek meghódításához.

 

A vikingek cirka háromszáz évig tartották rettegésben Európa és a baltikum népeit, a 11. század körül abbamaradtak a fosztogatások.

 

Forrás: Daily Mail

 


Kapcsolódó cikkek