Felcsendítené a vidéki koncertéletet a Cseh Tamás Programiroda

2015. április 29. 14:46 ujnemzedek.hu
A vidéki zenei életet vizsgálná a kutatás. Van remény a koncertélet színesítésére.

Állítólag pang a zenei élet vidéken – ezt próbálja kicsit bebikázni a Cseh Tamás Programiroda. Első körben egy ezt vizsgáló kutatás segítségével néznek utána, hogy lehetne hangolni kicsit a kissé szürkének ható, peremvidéki koncertéleten - vagyis hogy a jövőben több és a mostaninál sikeresebb élő zenei koncertet lehessen szervezni Budapesten kívül is. 

 

A felmérés várhatóan a Cseh Tamás Program keretében fog megvalósulni - a szervezet keddi közleménye szerint „a kutatás eredményei hozzá fognak tudni járulni a vidéki koncertek számának növekedéséhez, és ennek következtében a jogdíjbevételek emelkedéséhez is. Emellett a felmérés a könnyűzene támogatására szánt pályázati pénzek hatékonyabb felhasználásában is segítséget nyújthat.”

 

Sulizenekart alapítanál? Így csináld!

A Pulp, a Coldplay, de még a Queen sztorija is a suliban indult.  Lehet, hogy az ő trükkjeik másnak is bejönnek - ezekről bővebben Itt Írtunk!

 

"A vidéki zenei élet kezd eltűnni, folyamatosan csökken a koncertek száma, a szórakozóhelyeken egyre ritkábban hallani élő zenét. Ez azért szomorú, mert a zenének - főleg vidéken - óriási közösségszervező ereje van." – mondta el Sápi Zsófit, a Cseh Tamás Programiroda igazgatója, hozzátéve: a kezdeményezés első lépéseként a szervezők egy budapesti és egy debreceni workshopot szerveznek, ahol a vidéki és országos zenei élet képviselői kifejthetik javaslataikat és észrevételeiket. A zeneipar különböző csoportjait képviselő meghívottak közreműködésével kérdőívet állítanak össze, amelyet a kutatás vezetői több ezer érintetthez kívánnak eljuttatni.

 


Nagy ugrás várható (kép: dalszerzo.hu)

 

"Minden olyan érintett véleményére kíváncsiak vagyunk, akiknek konkrét javaslata van. Ahogy a többi szakértőtől, tőlük is azt kérdezzük, mit lehetne tenni annak érdekében, hogy több élő zene és több színvonalas koncert legyen Magyarországon" - idézi a közlemény Sápi Zsófit, aki szerint a szervezők kiemelt figyelmet szeretnének fordítani a zenei élet "főszereplőinek", vagyis a zenészek, menedzsereket és zenetanárok, valamint az iskolai próbatermeket fenntartó pedagógusok megszólítására.

 

A kutatást és a helyzetelemző műhelyszemináriumokat a Cseh Tamás Programiroda az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesülettel, valamint a Magyar Professzionális Rendezvénytechnikai Társaság Egyesülettel és a Hangszeresek Országos Szövetségével közösen bonyolítja, azonban további zeneipari civilszervezetek csatlakozását is várják.

 

A konzultációs folyamatba egy interneten található regisztrációs kérdőívvel lehet bekapcsolódni.