Balatoni Szövetség: kerüljön balatoni hal a helyi éttermekbe

2016. szeptember 20. 11:56 ujnemzedek.hu

A Balatoni Szövetség fontosnak tartja, hogy az üdülőrégió vendéglátóegységei, büféi, halsütödéi balatoni halhoz juthassanak, ennek érdekében két megoldási javaslatot dolgozott ki - derül ki a Balatoni Szövetség (BSZ) elnökségének állásfoglalásából.

 

Emlékeztetnek arra, hogy a Balatonon megszűnt a halászat, a vendéglátósok jelenleg csak halastavakból vagy külföldről tudják beszerezni az alapanyagot, a balatoni hal fogyasztása így csak a horgászok kiváltsága lett.

 

Az üdülőrégió önkormányzatait tömörítő szervezet vezetése a megoldást nem a halászat visszaállításában látja, mivel egyetért a horgászturizmus fejlesztésének fontosságával - jelezték az állásfoglalásban.

 

A szövetség egyik megoldási javaslata az úgynevezett úsztatott halak értékesítése. Ennek lényege egy már bevált technológia, amely során a környező halastavakból származó halakat a Balaton elkülönített részén tartanák egy meghatározott ideig, amíg a halak íze hasonlóvá válik a Balatonban élőkéhez. 

 

A másik lehetőség egy halfelvásárlói hálózat létrehozása lenne a térségben, ahol az engedéllyel rendelkező horgászok leadhatnák, illetve értékesíthetnék a Balatonból kifogott halakat. A BSZ elnöksége támogatni szeretné azt a "gasztronómiai forradalmat", amely a Balatonnál is zajlik, és amelynek sajátossága, hogy a vendéglátóipar helyi alapanyagot használ fel termékeihez. A halételek esetében ez a balatoni hal - mutatnak rá.

 

A szövetség törvénymódosítást, illetve a jogszabály kiegészítését tartja szükségesnek annak érdekében, hogy a térség vendéglátóegységei ismét hozzájuthassanak a halételekhez szükséges helyi alapanyaghoz.

 

Balassa Balázs, a BSZ elnöke az MTI-vel közölte, a kezdeményezésről a szervezet legutóbbi elnökségi ülésén született határozat. A következőkben egyeztetik a javaslatokat szakértőkkel, és az érintett tárcák elé tárják - tette hozzá. (MTI)