A boldogság az iskolában kezdődik

2015. december 2. 17:03 ujnemzedek.hu

Nem szabad, hogy a hétfő beköszöntével az emberek felvegyék a fapofát, és egészen a hétvégéig másodlagos legyen a kellemes közérzet, a jókedv, éppen ellenkezőleg – magyarázta Andy Cope. A brit állami iskolák jellemzője a tantervi előírások és célok teljesítése minden áron, ami véleménye szerint pozitív kontextusba helyezve sokkal könnyebben, nem mellesleg kevesebb fáradsággal elérhető. Éppen ezért ötleteket is adott a vezető pedagógusoknak, miként lehet jobb hangulatúvá tenni a tanári kart - írja a csalad.hu 

 

A cikk a Telegraph írására hivatkozva azt javasolja, hogy már három méteres távolságból próbáljanak a tanárok rámosolyogni a diákokra, akik pedig a másfél méteres körön belül vannak, azokra köszönjenek is rá.